Ha blogolásból szeretnénk megélni, akkor előbb-utóbb mindenképpen találkozni fogunk a két legnagyobb magyar híroldal blog szolgáltatásával. Egyrészt akár ezek valamelyikén is üzemeltethetjük a “vállalkozásunkat”, vagy csupán a fő blogunkat népszerűsítendő.
A marketing jegyében mindenképpen célszerű igénybe venni ezeket a platformokat is, hiszen egy Origo, vagy egy Index címoldalra kerülés csak ezeken keresztül lehetséges (ingyen). Így egy kis oldalból rövid idő alatt lehetünk egy több ezres napi látogatottságú oldal tulajdonosai.
Górcső alá vettük ezt a két nagy hazai platformot.
Blog.hu (Index.hu)

A Blog.hu -t az Index hírportál üzemelteti és nagyon tetszetős és funkcionális admin UI-val rendelkezik. A hazai ingyenes blogszolgáltatók körében az elsők között jött létre.
Bejegyzést hasonlóan tudunk szerkeszteni, mint egy sima WordPress blog esetében. Ha jó cikket írunk, akkor megjelenhetünk az Index főoldalán, vagy az Index2-n is, amit direkt a blogos tartalmak miatt hoztak létre. A beállításoknál több olyan lehetőségünk is van, hogy ha kiemelik egyik írásunkat, akkor vizuálisan a kiemelés mellett még több elemet is megjelentethetünk.
Ami lényeges, hogy monetizációs szempontból könnyű dolgunk van, mert ha reklámokból szeretnénk fenntartani a cikkírói vállalkozásunkat, akkor egyszerűen “Megosztott hirdetéses blog”-ot kell létrehozni. Ez után két helyen megadhatjuk a hirdetés szolgáltatónk kódját, és a blog.hu saját reklámjai és a mi reklámjaink felváltva fognak megjelenni. Így hajtva hasznot mind a blogszolgáltatónak, mind nekünk.
Reblog (Origo.hu)

Az Origo ingyenes blogszolgáltatásának admin felülete fényévekkel el van maradva a nagy versenytárs mellett. Az elmúlt hónapokban tesztelgetjük a szolgáltatást és azért elég könnyű hibákat találni. Egy nagy probléma a hirdetés aktiválásánál például, hogy nem az aktiválás pillanatában adott dátum lesz a cikkünk megjelenési dátuma, hanem az az időpont, amikor kézzel létrehoztuk a bejegyzést. Ez kézzel átállítható, de érdemes figyelni rá.
A másik, hogy mobil alatt a kommentek oldalt nem hajlandó betölteni a Chrome, másik mobilos böngészőt nem néztünk, de azért illene figyelni a modern kor követelményeire is a fejlesztőknek. Az egész platform olyan képet fest egyébként, mint az otthon magára hagyott gyerek. A cikkeket megjelenítik az Origo-n és a reblog.hu-n is, tehát magukat a cikkeket olvassák, és felhasználják, ha arra érdemesnek találják.
Monetizációs szempontból itt a Reblog Pro változatát kell választani, ha pénzt szeretnénk látni a munkánkból, azonban sajnos itt nem állíthatunk be hirdetéseket, ha elég ügyesnek találnak minket a szerkesztők, akkor szerződést ajánlhatnak fel nekünk, és havi fizetést kaphatunk.
Végkövetkeztetés
Felületi és monetizációs szempontból mindenképpen a Blog.hu-t ajánljuk a Reblog ellenében, azonban ha nagyon ügyesen írunk, akkor egy garantált mellékjövedelemre tehetünk szert a Reblogon is. Az Index és Origo-n való kiemelések számával kapcsolatban nem nagyon van különbség, talán mivel több .blog.hu-s oldal van, ezért talán az Origo-ra való kikerülés gyengébb tartalommal is lehetséges.