Főoldal » Kiemelt cikkek » Hazai póló nyomtató körkép

Hazai póló nyomtató körkép

Egy kicsit kitekintünk a hazai, valamint az európai DTG nyomtató kínálatra. Miből tudunk szemezgetni?

Itthon a Nyomdakernél a DTG Digital M2 nyomtatója érhető el, ami 604x450mm a maximum nyomtatható felülettel rendelkezik. Ilyen méretű nyomtatás esetén egyszerre csak 1 pólót tudunk felhelyezni a tálcára. Képes a fehér nyomtatásra (ha minden igaz 3 fehér csatornája van). Azaz a színkészlete: CMYK+WWW.

Néhány éve még több hazai viszonteladót lehetett találni nyomtató ügyileg (pl. egy időben tolták nagyon az Anajetet), de a fentebb említett cégen kívül másik hazai kereskedőre nem sikerült akadnunk a cikk írása közben (a cikk végén említésre kerül még egy, mert az Aeoon-napok lett hazai partnere).

Leszámítva persze az Epsont, ami a SureColor SC-F2000 persze szintén a piacon van. Általában elmondható, hogy az utóbbi évekig egyébként is az Epson dominált, hiszen a legtöbb piacon lévő direkt textil nyomtató egyébként is ilyen alapú volt. A trendforduló viszont abban jelenik meg, hogy előtérbe kerültek a Brother, Mimaki ipari nyomtatófejek, a gyártók pedig ezek köré építenek hihetetlen gyors nyomtatókat.

Magától az Epson-tól is van elérhető árú DTG printer, ami a SureColor SC-F2000.

Legnagyobb nyomtatható felület: 40,6 x 50,8 cm. Színkészlete: CMYK + WW. Kiegészítő tálcákkal akár sapkát, vagy egyéb más keskeny textilre is nyomtathatunk.Újdonságként és üdítőleg hatott, hogy az ausztriai székhelyű Aeoon Technologies GmbH által készített ipari szintű DTG printereknek is lett hazai viszonteladója, a Centrum Servis Hungary Kft. személyében.Bővebben később a Compact sorozatnak szentelünk egy írást, ugyanis megtisztel a gyár minket egy tesztelhető nyomattal. Így lesz mosás teszt is.

A nyomat tartóssága nyilván nem elsősorban a nyomtatótól függ, de ha minden igaz, akkor speciális tinta van hozzá (erről nincs infó a honlapon). Ha valaki ilyen vonalon gondolkozik, nyilván szeretne árakat is találni hozzá, de e tekintetben közvetlenül csak a beszállító, vagy a gyár tud segíteni. Hivatalos honlapon érthetetlen okból nem teszi közzé egyik gyártó, vagy beszállító sem. Igyekszünk érdeklődni a gyáraknál, és ha igény mutatkozik rá, akkor egy hozzávetőleges árat teszünk közzé az EU-ban kapható gépekről.

Érdekelhet még

Top 3 Magento 1 és 2 fizetős sablon

Ha nem igazán találunk a szájízünknek megfelelő ingyenes kinézetet áruházunknak, akkor hamar eljuthatunk a fizetős …